Papadimitriu Athina születésnapi színházi turné
Szereposztás:
Papadimitriu Athina, Kutik Rezső, Perjés János, Kolti Helga, Pelsőczy László, Vadkerti Imre, Pyrgos zenekar, Magyar Réka
Zenei vezető: Kutik Rezső
Díszlet: Árva Nóra
Jelmez: Árva Nóra
Rendező: Perjés János

2014-ben kerek születésnapot ünnepel Athina.
Örömét szeretné országszerte, egész évben megosztani a közönséggel.
A „Tengerről tengerre” színház, koncert - magyar, görög, spanyol, francia, olasz történeteket mesél el, prózában, versben, zenében és táncban.

Teszi mindezt a személyiség erejével, kihasználva a színház illetve környezet adta lehetőségeket.

KEREK SZÜLETÉSNAPOT ÜNNEPEL - TV riport

Az előadó Papadimitriu Athina, görög származású magyar színész-énekesnő. Magyarországon rendkívül elismert, számtalan főszerepben aratott sikert (Elektra, Júlia), de zenés színpadok és showműsorok állandó szereplője (Les Miserables – Mme. Thenardier, Jesus Christus Superstar - Maria Magdolna, The Man of la Mancha - Aldonza). Emellett vendégszerepelt Görögországban is és eljátszotta többek között Melina Mercouri szerepét, egy a róla írt darabban.

A két részes műsor az egyes műveket szituációba ágyazva mutatja be, melyet erősít a tánc nyelve, többször párhuzamos síkon fut a mű prózában és táncban megelevenítve. Népszerű slágerek a Latin érintés és a Végtelen érintés című albumok dalai, de felcsendülnek eddig meg nem jelent számok is. A nagysikerű latin-amerikai dalokat tartalmazó CD számai mellett magyar (Cserháti Zsuzsa, Charlie, Máté Péter) és Gipsy Kings slágerek átdolgozásai hangzanak el.
Először ismerkedhetnek meg ilyen előadásban a görög kultúra darabjaival, autentikus és modern zenei világával. Athina feleveníti egy görög taverna helyszínén egykori nagy szerepét, és Melina Mercouriként jelenik meg.

Tulajdonképpen egy határok nélküli utazás részese a néző.

Hírlevél felíratkozás

Vezetéknév
Keresztnév
E-mail


Antispam: az itt megadott e-mail címet nem adjuk ki harmadik személynek, a hírlevélről egy kattintással bármikor le lehet iratkozni.

Tel: (36 - 1) 269-8211, (+36-30) 649-6665
E-mail: titkarsag@spiritszinhaz.com
Facebook: spirit.theatre
Instagram: spirit_színhaz
          

         

Copyright @ 2017 - Spirit Színház Non-Profit Kft. - Minden jog fenntartva! Design és programozás Arteries Studio